Bemutatkozunk


Aki minket fotózott: Vári Dénes
2005 nyarán indultunk neki a nagyvilágnak népies stílusú bőrtágyainkal. Mára viszont rájöttünk, hogy hiába a népművészet szeretete, nem tudunk csak az mellett pálcát törni, hiszen ennyire szép dolgokat lehet kihozni ebből a nemes anyagból.
Nehéz úgy beszélni munkásságunkról, hogy ne vigyünk bele egy kis magánéletet, hiszen életünk szerves részét képezi a bőr szeretete. Sok iskolát jártunk, sok mesterünk volt. Mégis akiknek a munkásságuk a legmeghatározóbb volt számunkra, akiknek példáját követni akarjuk Gyifkó Gyula bácsi és Szakács Aliz. Ők azok, akik emberként és mesterként is megállják a helyüket a nagyvilágban. Köszönjük nekik bátorító szavaikat és pozitív hozzáállásukat irányunkban.
Én 1997-ben találkoztam először a bőrrel, mint bőrdíszműves szakmunkás tanuló, Berényi László bőrdíszműves műhelyében. Sikeres vizsgáim után igényét éreztem az érettséginek majd a magasabb fokú bőr ismeretének. Így kerültem Békéscsabára, a Kézműves Szakiskola padjaiba, ahol akkor már egy éve tanulta férjem a szakma rejtelmeit. Az intézmény szervezésében elsajátítottuk a bőrműves és szíjgyártó szakmákat illetve elvégeztük a Népi játék,- és kismesterség (bőrtárgykészítő) szakoktatója mesterséget is.
Ennyi tapasztalattal a hátunk mögött bátorságot éreztünk, hogy belevágjunk a nagybetűs életbe, mint Bőrművesek. Visszajelzések és eredményeink alapján érdemesnek tűnünk erre a nemes feladatra. Vásárlóinknak és időközben szerzett barátainknak kívánjuk, hogy annyi örömet okozzon tárgyaink használata, mint nekünk az elkészítése.

Tisztelettel:
Erika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése